A következő címkéjű bejegyzések mutatása: johndeere. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: johndeere. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. április 10., szombat

Megjelent

Valószínűleg nem változott meg a világ, nem lett 2010. március 17-e nemzetiünnep, nem volt benne a híradóban, sem a Fókuszban, de a Petőfi Népe Agrárhíradó nevű mellékletében igen.
Vajon miről beszélek?


A fent látható formában nyomtatásba került egy fotóm az éppen gyomirtást végző John Deere 4720-as hidastraktorról. Lentebb mellékelem az eredetit is.



Pentax K100D + Pentacon 135/2.8 @ 2.8

Az ilyenkor szokásos eljárás hála az égnek elmaradt, a cikk írója engedélyt kért a kép felhasználására és persze szíves örömest rendelkezésére bocsájtottam.
Annyi kis csalás azért van a dologban, hogy a fotó, saját traktorról készült, plusz a cikk írója is jó ismerős, dehát nem is az a lényeg. :)

A történet egyetlen apró szépséghibája talán, hogy a nevemet elfelejtették odavésni, de mivel lehet, hogy az ismerős felejtett el szólni ezért nem fogok hisztit csapni, inkább örülök, és büszke vagyok, hogy leközölték a fotót.

Ugyanezen a napon készült a tavalyi bejegyzésben feltett képem is.

A képeket ne vidd el! Minden jog fenntartva!
All rights reserved! Don't use this (and any other) picture(s) without my written permission!

2009. augusztus 17., hétfő

Digitál


JohnDeere 4720


A minap végre erőt vettem magamon és megnéztem működés közben is a hidastraktorunkat. :)
Igaz, hogy már legalább 3 vagy 4 éve a cég tulajdonában van, de az igazság az, hogy eddig még nem vitt rá a lélek, hogy kikocogjak oda ahol éppen dolgozott. Most apám unszolására - lévén, hogy a cég újsághirdetéséhez fotót kellett készíteni - kiszaladtunk a közeli ~30hektáros földünkre.
A gép hatalmas! Ezek mellett pedig nyurga, esetlennek tűnő, már-már szöcskére emlékeztető kinézete van. Ez az esetlenség viszont egyáltalán nem látszik rajta munka közben:
1 feltöltésből akár 15 hektárnyi területet képes megdolgozni, sebessége permetezés közben pedig igencsak meglepő, 30-40km/h.

Ennek és a 27m széles szórókeretének köszönhetően gyors és nagyteljesítményű munkagép.
Amerikai lévén viszont az üzemeltetőnek igencsak mélyen kell a zsebébe nyúlnia akkor, ha netalántán valamilyen üzemzavar lépne fel.

2009. július 4., szombat

Digitál

A minap a haverokkal a telephelyünk felé vettük az irányt egy kis szalonnasütés céljából. Miután összeszedtük a háztartásból fellelhető összes szalonnát, hagymát, zöldséget - no meg a srácokat, beültünk a kocsiba és siettünk tüzet rakni.
Nagy megdöbbenésünkre a következő kép fogadott minket:


Mint kiderült, a környékben munkájukat végző kombájnok és kiszolgáló-személyzetük a mi telephelyünkre menekült a lassan már hetek óta hulló csapadék elől. A földünk növényvédőse viccesen megjegyezte, hogy igazán lehetnének ezek a gépek a mieink is vagy legalább az áruk... :)
De miután beleért a kezünk a bilibe, inkább csak lefotóztam, hogy igen, egyszer volt a telepünkön 3 böszme JohnDeere is! :)

A panoráma illesztése sajnos nem lett tökéletes, plusz a 18mm vignettálását se tudtam rendesen kiiktatni, de nem vagyok még túl rutinos panoraman. Nomeg a Photoshop se túl alkalmas ilyen képek készítésére, de emléknek azt hiszem megteszi.
-----------------------------------------------
Pentax K100D + 18-55 kit @ 18mm, f3,6
5db álló képből Photosop CS3-al illesztve